Angolok bűvöletében
2014.06.20. 15:05
Imádom az angolokat
A múltkori walmart trip alkalmával egy angolokból álló kisbuszban foglaltam helyet. A csapattal beszélgetve úgy éreztem magam mint akinek már csak egy kis tejjel higított Earl Grey hiányzik a kezéből. Ami a kátyús rázkódós úton sem löttyen ki a porceláncsészéből, természetesen. Most zajlik amúgy a pre-camp, minden este szerveznek valami programot, egészen a gyerekek érkezéséig.
Tegnap részt vettem a Sneak outon, ami annyit tesz hogy minden hálókörlet egy csapatot alkot, és különböző helyszinekre osonnak ki lámpaoltás után. A Kestrel ház 11 lánya a színházterem előtti tábortűznél olvasztott pillecukrot. Nem tudom mit esznek ezen annyira, nekem nem igazán jött be a dolog, de az ott eltöltött fél óra alatt legalább 10 féle elkészítési módot ismerhettem meg. Brice az alabamai srác receptkölteménye tetszett a legjobban, ő fogott egy nagy kekszet, négybe törte, és a megolvasztott pillecukrot közé fogta. Natalie szerint olyan volt mint egy pillecukor ház. Az ínyencebbje csokit tett a pálcára szúrt pillecukorra, ami aztán ráolvadt (rosszabb esetben ráégett) a marsmelóra.
Beavattam őket abba hogy nálunk Kelet-Közép Európában, a balkánon a minimum ami rákerül a pálcára az a jó zsíros szalonna, aminek a zsírját fehér kenyérre csepegtetjük és kulturáltan betoljuk az arcba. A rongyrázósabbja hagymával és pirospaprikával fokozza a kulináris élményt. Kicsit visszakanyarodva a Sneak-outra, minden csapat más elfoglaltságot talált, a fiúk például horgásztak meg kosaraztak, de voltak akik üzeneteket írtak amit aztán a párnákra csempésztek, meg olyanok is akik a balett teremben üvöltve zúztak selenagomezre.
Ma day offom volt, sunyin megpróbáltam tovább húzni a lóbőrt, de csak annyit sikerült elérnem hogy 7:15kor keltem, mert itt mától trombitaszó jelzi hogy ideje felkelni. Nem volt erőm kikelni az ágyból, inkább átpihentem a reggelit, elmentem egyet futni, aztán csatlakoztam a többiekhez. Ma volt a swimming és a driving test napja is. Mindkettőt sikeresen abszolváltam, de nem volt könnyű.
Egy 12 személyes monster truck szerű ótómata váltós gépmonstrumot kellett vezetnem. Még indulás előtt beavattam az oktatót h én ilyet eddig még soha, és ezután sem nagyon szeretnék, de még rémálmomban sem, ha csak egy mód van rá. Kicsit leizzadt amikor gázfröccsel elindultam a maine-i dombságnak. Végül egészen jól ráéreztem, egyedül a távolságok felmérése ment nehezebben, kb ahhoz is hunyorognom kellett hogy a visszapillantóból lássam az utastér hátulját, ha elkiáltok egy hahót, lehet hogy még visszhangot is vert volna. Visszavezettem, beparkoltam, az oktató gyorsan üzent a családjának hogy nem kell aggódni, túlélte, nemcsak ő, de Maine összes polgára, védett és nem védett állata.
Utánam az egyik ápolóként dolgozó lány, Carol pattant be a kocsiba, elhaladva a helyszíntől már csak azt hallottam hogy ő is valahogy hozzám hasonló módon az egész testsúlya erejével taposott a gázba. Nem láttam persze, de a hangokból nem tudtam másra következtetni. Az úszást nagyon élveztem, szerencsére szép napos időnk volt, 4 hosszt kellett úszni megállás, lábletétel és lehetőleg vízbefulladás nélkül. Ezután le kellett merülni teljesen, aztán visszajönni és a felszinen maradni egy percig. Sikerrr Miután végeztünk, kifeküdtünk a napra, aztán beugrottunk kicsit a Gymbe, mozgás szerű dolgokat imitáltunk. Elfáradtam nagyon, de a java még csak ezután jött.
A pre-camp csütörtök esti programja. Mindenki kor szerinti növekvő sorba állt, és kapott egy számot. Én az első csapatba kerültem, csakúgy mint Molly a szobatársam. Kaptunk egy térképet a táborról, amin különböző Check-pointok voltak bejelölve, ezek jelezték a megtalálandó borítékok helyét. A borítékokban cetliket rejtettek el amiket össze kellett gyűjteni és miután mind a birtokunkba került el kellett olvasni a ráírt kérdéseket és lehetőleg helyes választ firkantani a papírra. Kettéváltunk (amit nem lett volna szabad) hogy gyorsabban végezzünk (ami nem történt meg), de jó móka volt. Hollyval, aki mitadisten angol, vágtunk neki az útnak. Megbeszéltük hogy mi megyünk a dzsumbujos terepen. Gondoltam hogy csak nem lehet annyira rossz. Elvégre egy angol lánnyal megyek neki a vadonnak, mi baj történhetne.
Nem tudom hogy a természet hívó szava vagy a versenyszellem, de valamelyik kihozta Mollyból a benne eddig békésen szunnyadó kelta harcos istennőt. Egy amazon nem tört úgy utat magának puszta kézzel a susnyásban mint ő. Mindezt crocs papucsban. Amikor éppen lépést tudtam vele tartani, beszélgettünk mindenféléről, érdekelte hogy mik a terveim a tábor utánra, kérdeztem szerinte hol lehet jó szállást találni New Yorkban, ajánlott is egy helyet, nem messze a Central Parktól. Miután bezsebeltük a borítékokba rejtett kérdéseket visszarambóztunk a találkahelyre. Minden kérdés a táborhoz kapcsolódott, itt jött jól a kétheti semmittevésem Fernwood Cove-ban, ugyanis három helyes válasszal hoztam közelebb a csapatot a győzelemhez (az összpontunk azonban még így sem érte el a futottak még kategóriát). Ha másért nem, legalább az új ismeretségekért teljesen megérte a dolog. Hétfőn trip day, ami annyit tesz hogy vagy túrázni megyünk, vagy az óceánpartra, esetleg egy nemzeti parkba. Nekem a túrázás tetszene a legjobban, de ebbe nincs beleszólásom, az irodán osztanak be minket. Holnap délutános vagyok, lesz időm kipihenni a fáradalmakat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
