Nincs honvágyam, de a telefonom háttérképének az erkélyemről nyíló kilátást állítottam be. 

Ma a beosztás szerint Day Offom volt, tehát kiélveztem a szabadságot. 

Kiélveztem volna ha természetanya nem szól közbe, és zúdít Fernwood Cove-ra egy jó kis novemberi időjárást, annak minden bújával és esőjével együtt. A mai napom tehát leginkább a túlélésről szólt. Nem tudom hogy hány kilómétert futottam, nem számoltam, addig szedtem a lábamat amíg ki nem melegedtem. 

Vagy azt a látszatot keltem hogy egész nap a bostoni maratonra készülök vagy azt hogy a magyar lányok már csak így közlekednek.

A túlélésen kívül ma Dórival rejtvényt fejtettünk (függőleges, 6 betű, "...nget" a vége, valamilyen lóláb, miazisten? Jah lóbál, így már oké) mindezt azért hogy a végleges megfejtés után fogjuk a fejünket egy hülye Jeanos vicc csattanóján. 

Nembaj,megérte.

Tegnap felfedeztük a Staff Vilage-et, ahol van egy külön magyar ház, benne 11 pici ágy, ami csak a kitchen staffra vár. Jövő hét végén már valószínűleg át kell oda költöznünk mert 25-én jönnek a csimoták. Várjuk már nagyon, végre egy helyen tudunk majd telefont tölteni meg netezni, lámpafénynél öltözni, kicsit madzsarul beszélni.

A munkával nincs sok baj, sőt néha azt mondom lehetne több is, a pre-camp ideje alatt nem igazán töltjük ki a 8 órát, rengeteg a szabadidőnk, Chef Dave szerint ez azonban változni fog, amint megérkeznek a kicsik még túlóráznunk is kell. Egyelőre azt mondjuk ám legyen.

Tegnap megint walmart trip volt, beszereztem egy kulacsot meg pár pólót, 2 liter pepsit és egy raklapnyi mentost meg rágót. Amikor itt a táborban pakolgattam a holmikat és Laurennek a szobatársamnak magyaráztam hogy miket vettem, ha ötször nem ismételtem el hogy T-shirtöt, vettem hát nem igaz hogy nem érted, ennyire nem gyatra a kiejtésem, de életem legmegalázóbb activityje után (rámutattam a pólóra) sikerült megértenie. 

Kegyelemdöfésként annyit mondott, nyár végére majd megtanulok én is angolul, ne csüggedjek. Aucs.

Egyébként egész jól tudom gyakorolni a nyelvet, a legtöbben nagyon segítőkészek és türelmesek, tanítanak és mi is őket.

Cai és Liam például már egészen türhetően mondják azt hogy 'hogy vagy' meg hogy 'köszönöm', de a legjobban mégis a 'kérek cookie-t' megy nekik. 

Tegnap ettem homárt. Hogy ez mennnnnnnnyire finom! A humusz meg a "tengeri zöldség" (fene se tudja mi a tisztességes neve, de nagyon finom) mellett felkerült nálam a kedvencek listára. És úgy tűnik nem csak én rajongok ezekért a dolgokért, egyik vacsinál a táborigazgató mellett ültem le, elmondta hogy neki is a tengeri cucc a kedvence, azt mondta kereskedelemben nem lehet kapni, mindig a konyháról rendelnek, de ha nagyon rá vagyok kattanva beszéljek a séffel és valahogy megoldjuk. A rágótilalom után ez most egy jó pont.

Tegnap előtt volt egy game night, ilyen ismerkedős, hülyéskedős est, ugrabugrával meg ölelkezésekkel, a Monkey see monkey do-t nagyon élveztem, a képernyőn megjelenő szimbólumok mindig egy mozdulatnak feleltek meg (tapsolás, ugrás, pacsi), ezeket kellett végrehajtani, lehetőleg időben.

Kis fáziskésésekkel de egész jól ment, nagyon élveztem. 

A kitchen staff továbbá felfedezte a balett termet, az a kifejezés hogy suták vagyunk, talán túl enyhe a mi esetünkben. 

Összeismerkedtem Jimmel a tábor fotósával, ő készítette rólam az ücsörgős képet, megmondta hogy Portland melyik részén lehet jó homárt enni. 

Az egyik táborvezető gyereke nagyon rámkattant, már megcsodálta a nyakláncomat, el kellett magyaráznom neki hogy KitőlMikorMiért kaptam meg amúgy is engem hogy hívnak és mi van a dobozra ráírva és a fülbevalóm az meg hogy marad ott és miért ilyen, jah és mellesleg hogy tetszik nekem a kifestett körme meg az hogy a húga papucsa van rajta (ez utóbbi pedig nem is igaz mert a papucs az övé).  És ugyan nézzem már meg a kis nyuszikat, mert olyan aranyosak ahogy nyitogatják a szemüket

Jó az angolom de ehhez a kölökhöz idegrendszer kell nem nyelvtan.

Jött mellém egy ausztrál lány Ella, ő is valamilyen vizisportot tanít, azt mondta jó egyensúlyérzékkel gyorsan bele lehet tanulni. 

Tegnap tanultam valamit az akaraterőről, egyik szobatársam arra hivatkozva hogy ő márpedig köszöni de nem kér a menthosomból mert az tele van cukorral, és az hiányzik már csak neki a diétájában, tegnap egy nagy zacskó csipsszel az ágyában maradt alul a kalóriákkal való küzdelemben. 

Már napok óta tervezzük a lányokkal hogy elmegyünk biciklitúrára, az ír srác véégre visszahozta a felújított szuper járgányokat, már csak természetanyának kell megkegyelmeznie, és akkor nem lesz megállás.

Holnap délutános leszek, az enyém a Dining Room, takaríthatom az asztalokat, székeket, italautómatát, de ezt a munkát szeretem csinálni, senki nem sürget és tudok szöszmötölni.

Nos rólam ennyit. Jean Paul Sarte sem unatkozik, bár néha szívesenélvezné az otthoni klímát és az ágyban fekve netezés kellemes kombinációját.

Éppen pakoljuk össze a társasjátékot az asztalon. 

Gyerek 1: mit játszotok?

kitchen staff 1 (nekünk) : én ezt ki nem mondom.

dobozon felirat: battle of the sexes

Nincs wifi. Cserébe hideg van egész nap. Volt szerencsém beszélgetni több helybelivel, szerintük ennél már csak jobb idő lesz, meg csak várjam ki a júliust, égetni fog a nap. Persze nem mondtam hogy nekem már az is elég lenne ha nem látnám este lefekvéskor a lehelletemet. Leanne ma papucsban, vizes hajjal jött vacsizni, mellette úgy néztem ki a 3 rétegnyi pulcsi+kabát+2nadrág, 2 zokni kombóval mint egy szibériai menekült. 

Holnap délutáni műszakban leszek, ami azt jelenti hogy 12:15kor jelenésem van a konyhán. 

A tábor amúgy gyönyörű helyen van, allig várom hogy megmártózzak a tóban és kifeküdjek a napra. 

Mindenki cuki, jött egy ausztrál lány is, neki nem érdemes arról panaszkodni hogy mennyire megviselő volt a 10órás repülőút. 

Van egy raktár, ami kicsit olyan mint azok a bunkerek amiket az amerikaiak a hidegháború idején használtak, az egy free-second-hand shop, az előző táborozók hagytak itt pulcsikat, papucsot, nike futócipőt, aki nem hozott magával elég réteget, onnan válogathat.

A kaják nagyon finomak, rengeteg zöldség és gyümi van, tegnap tilápia volt a menü, citromos öntettel.

Az ebédlőbe beszökött hozzánk egy mókus, a többiekkel arról beszéltünk milyen veszélyesek is tudnak lenni a cuki állatok. Az ebédlő mellett nyúlketrec, egy nagy nyuszival meg egy kicsivel, amiről nem tudtuk eldönteni hogy él-e még. 

Biztos emlékezetes lenne félhangosan elejteni hogy 'i think the little bunny is dead' egy 7-15 éves lányokkal teli táborban. De nem tesszük mert kitoloncolnak Kanadába. 

A munka egyelőre nem olyan megterhelő, de amint beindul a szezon tuti keményebb lesz. A gyerekek csak 3 hét múlva jönnek meg, addig azokban a házikókban vagyunk ahol majd ők lesznek. Mindegyik ház egy madárról van elnevezve, a mienk a Kestrel nevet viseli. 

A barázdabillegetőnek lehet jobban örültem volna. De még mindig jobb mint a turul.

Ahol most vagyunk, ott nincs áram, cserébe van hálózat, az ebédlőben van wifi (már amikor. Ma például rángatózó szemekkel csaptunk le a legkisebb jelerősségre, hiába az offline üzemmód kihozza belőlünk a vadállatot. most szeretném megfogadni hogy ezentúl soha nem fogok panaszkodni az otthoni témobil szolgáltatásra) szóval ebédlő:wifi, áram stimmt, de semmi hálózat. És azért nem hátrány ha ez a szentháromság egy épületben mind elérhető.

Most az ágyból írok, kicsit úgy érzem magam mint egy tortillatekercs, megvalósítottam a sleepingbagceptiont, az otthonról hozott hálózsákomat egy itteni vastagabb hálózsákba raktam, arra megy rá a takaró.

Nem vagyok egy természet gyermeke.

Jah a főnökök nagyon aranyosak, segítenek ahol tudnak, nagyon szépen érthetően beszélnek angolul, ami nem mondható el arról a két srácról akik első nap kijöttek értünk kocsival a portlandi buszpályaudvarra, később tudtam meg hogy ők írek, aranyos mindkettő de néha olyan jó lenne ha érteném hogy mit mondanak. Van egy skót lány is, ő az irodában dolgozik, nah az ő akcentusa olyan aranyos hogy ha nem lenne szimpi akkor is szeretném érte.

Azt hiszem egyelőre ennyi. Az alábbiakban Jean Paul Sartre fogja prezentálni hogy is alszom én.

A kép az előtt készült hogy beszereztem a másik hálózsákot.

Újdonsült barátom az én kis egzisztencialista tollasom Jean-Paul Sartre osztja az aggodalmamat, a maine-i klímát nem nekünk puhány bölcsészeknek találták ki. Nekünk Lét és semmi kell, kényelmes fotel meg csend. De önmagáért való létünk majd felülemelkedik a viszontagságokon. 

Persze Jean-Paul Sartre nem tudja hogy már Bear Grylls szinten vagyok túlélésből, ha kell egyedül rakok tüzet. 

Just in case of emergency

A medvecsapdát a kézipoggyászba rakom